A varázslatos Kámor

H

a Závoz-nyergétől, a Kőszirt hegyét megkerülve indulunk tovább a sárga turistajelzésen, hamarosan a mesék és mondák birodalmába érkezünk. Nincs Diósjenőn és környékén olyan ember, ki ne tudna egy-két történetet, mely a titokzatos Kámorhoz fűződnek. Mesés kincs, tömérdek arany, rablólovagok, tündérszép leányok, boszorkányok a legfőbb szereplői ezeknek a történeteknek. Valamikor két vár is állott rajta. Nyomait azonban ma már csak az értő szem fedezheti fel. A felső, magas fekvésű, a hegytetőn elhelyezkedő vár korát a régészek felszíni leletek alapján Árpád-korinak, az alsó várat a késő középkorból származónak határozták meg. A két vár összetartozott, azonban a viszonylag nagy alapterületű alsó vár védelmére kizárólag a sánc és az árok szolgált, abban a korban, amikor a várvédelem általános formája a habarcsos várfal volt. Tekintettel arra, hogy itt a kőfalak építőanyaga rendelkezésre állt volna, csak arra gondolhatunk, hogy huzamos tartózkodási helyül nem, csupán csak menekülővárként szolgálhatott a feudális földesúr, s a környék lakossága számára. Bár a felső vár maga valószínűleg a török idők előtt elpusztult, így a hódoltság időszakában már nem szerepelt meghódítandó erősségként, egy 1826-ból származó forrás még jól látható kőfalakról szólnak, melyek "nagyobb részt széjjel omlottak". A hegy oldalán vezető ösvény a "Török asszony útja". Erre vitt a törökök Nógrádot Drégely várával összekötő stafétája. A hagyomány úgy tartja, hogy a hírvivő egy török asszony volt. A mesék szerint azonban nem ez volt az egyetlen módja az egyik várból átjutni a másikba, hiszen alagútrendszer is kötötte össze a három várat. A vélekedés minden bizonnyal abból táplálkozik, hogy mindhárom várnak van "barlangja". Egyes források említik a múlt század közepén, a gyógyerejéről híres, Kámor-pataki gyógyfürdőt. A falu határában lévő Zsibak-forráshoz hasonlóan itt is volt "fürdőház" a különböző bajok kezelésére. Az ágakból készült kunyhó alatt egy régi vízmelegítési eljárással melegítették a fürdővizet. Tűzben forrósították fel, majd a köveket így rakták a kádakba. A forró kövekből kioldódó mészkőtartalom fokozta a gyógyhatást. Az említett mesék mondák legtöbbje a hegytetőn található "barlanghoz" fűződnek. A vulkanikus eredetű nyílás ugyanis egy kis ideig - ha hason kúszva is - de járható, ott azonban a járat összeszűkül és lefelé fordul. Ha itt valaki bedob egy követ, annak sokáig pattogó hangjából arra következtethetünk, hogy odalenn az üreg folytatódik tágasabb járatokban. Egy helyi monda szerint, a kincs elrejtése után egy önként jelentkező harcos vállalta, hogy belülről egy hatalmas kővel magára zárva a barlangot megmenti az idegenektől a seregének vagyont. Hallhatunk történetet arról is, hogy a mérhetetlen kincs rejtekhelye csak virágvasárnap fedezhető fel, de nem akárki lehet oly szerencsés, hogy ráakadhat a "csapóajtóra", hanem csupán egy család - hetedikként születetett - fiúgyermeke. Ha Závoz-nyergétől, a Kőszirt hegyét megkerülve indulunk tovább a sárga turistajelzésen, hamarosan a mesék és mondák birodalmába érkezünk. Nincs Diósjenőn és környékén olyan ember, ki ne tudna egy-két történetet, mely a titokzatos Kámorhoz fűződnek. Mesés kincs, tömérdek arany, rablólovagok, tündérszép leányok, boszorkányok a legfőbb szereplői ezeknek a történeteknek. Valamikor két vár is állott rajta. Nyomait azonban ma már csak az értő szem fedezheti fel. A felső, magas fekvésű, a hegytetőn elhelyezkedő vár korát a régészek felszíni leletek alapján Árpád-korinak, az alsó várat a késő középkorból származónak határozták meg. A két vár összetartozott, azonban a viszonylag nagy alapterületű alsó vár védelmére kizárólag a sánc és az árok szolgált, abban a korban, amikor a várvédelem általános formája a habarcsos várfal volt. Tekintettel arra, hogy itt a kőfalak építőanyaga rendelkezésre állt volna, csak arra gondolhatunk, hogy huzamos tartózkodási helyül nem, csupán csak menekülővárként szolgálhatott a feudális földesúr, s a környék lakossága számára. Bár a felső vár maga valószínűleg a török idők előtt elpusztult, így a hódoltság időszakában már nem szerepelt meghódítandó erősségként, egy 1826-ból származó forrás még jól látható kőfalakról szólnak, melyek "nagyobb részt széjjel omlottak". A hegy oldalán vezető ösvény a "Török asszony útja". Erre vitt a törökök Nógrádot Drégely várával összekötő stafétája. A hagyomány úgy tartja, hogy a hírvivő egy török asszony volt. A mesék szerint azonban nem ez volt az egyetlen módja az egyik várból átjutni a másikba, hiszen alagútrendszer is kötötte össze a három várat. A vélekedés minden bizonnyal abból táplálkozik, hogy mindhárom várnak van "barlangja". Egyes források említik a múlt század közepén, a gyógyerejéről híres, Kámor-pataki gyógyfürdőt. A falu határában lévő Zsibak-forráshoz hasonlóan itt is volt "fürdőház" a különböző bajok kezelésére. Az ágakból készült kunyhó alatt egy régi vízmelegítési eljárással melegítették a fürdővizet. Tűzben forrósították fel, majd a köveket így rakták a kádakba. A forró kövekből kioldódó mészkőtartalom fokozta a gyógyhatást. Az említett mesék mondák legtöbbje a hegytetőn található "barlanghoz" fűződnek. A vulkanikus eredetű nyílás ugyanis egy kis ideig - ha hason kúszva is - de járható, ott azonban a járat összeszűkül és lefelé fordul. Ha itt valaki bedob egy követ, annak sokáig pattogó hangjából arra következtethetünk, hogy odalenn az üreg folytatódik tágasabb járatokban. Egy helyi monda szerint, a kincs elrejtése után egy önként jelentkező harcos vállalta, hogy belülről egy hatalmas kővel magára zárva a barlangot megmenti az idegenektől a seregének vagyont. Hallhatunk történetet arról is, hogy a mérhetetlen kincs rejtekhelye csak virágvasárnap fedezhető fel, de nem akárki lehet oly szerencsés, hogy ráakadhat a "csapóajtóra", hanem csupán egy család - hetedikként születetett - fiúgyermeke.
A mai túrázó, a csodás történetek hangulatán túl egy valóban meseszép tájat talál Kámorban. Ha a hegy csúcsától keletre, mintegy kétszáz méterre, a meredek sziklafalban lévő Hugó-villát is megleli, az elébe táruló pompás kilátás kárpótolja őt a hegymászás fáradalmaiért. A pompás erdőrészlet egykori birtokosa Mikszáth Kálmán volt, ki írói munkássága negyven éves jubileumára kapta a birtokot a "magyar nemzet ajándékaként".