Nógrádi vár

M

ár a Závoz nyergéről tisztán megpillanthattuk a Naszály vonulata előtt látható Nógrádi várat. Jellegzetes sziluettjét a lőportorony égbenyúló maradványa adja.Autóval könnyen megközelíthető,de közelsége miatt gyalogszerrel is bátran nekivághatunk az útnak. Nógrád a megye névadó települése.Legfőbb látnivalója a vár, mely erősség  kezdetleges földvár formájában már a népvándorlás korában is fennállt.Később bolgár-szláv törzsek felújították és Új várnak (Novigrad) nevezték el.A várról Castrum Nougrad néven Anonymus is megemlékezik.Ezt írja: "Árpád vitéz tanácsot tartván sok katonát hadba küldött,hogy Gömör és Nógrád végvára népét meghódítsák neki." Így vált várispánsági központtá, s a későbbi vármegye székhelyévé. A vár 1138-ban még a király birtoka. II. Endre azonban Boleszló váci püspöknek adományozta. 450. körül, portyázó huszita csapatok árasztották el a vidéket, mire Szilassy Vince váci püspök sietve megerősíttette a vár védőműveit. Mátyás király uralkodása alatt Báthory Miklós püspök folytatta az építkezést. Giovanni Dalmata volt a reneszánsz vár építésze, melynek "kúpjába a felhők ütődtek", s ahonnan vész esetén fényjeleket is adhattak a visegrádi várnak.Mohács után Szapolyai János, majd Ferdinánd király vette birtokába. A magyarság történetét századokra meghatározó csatavesztés után gyorsan nyomult észak felé a török, s 1554-ben elfoglalta Vácot. A váci káptalan egész levéltárával és kincseivel együtt a nógrádi várba menekült, ám nyugta itt sem lehetett, hiszen a törökök hamarosan a vár alá érkeztek. A vár kapitánya Miskey István volt, aki megrettenve a hatalmas túlerőtől meg sem kísérelte az ellenállást. Mielőtt azonban sor került volna a vár szégyenteljes átadására, a váci kanonok állítólag elásatta a kincseit a helyszínen. A nógrádiak még ma is tudni vélik, hogy hány ökörlépésre van elásva a főbejárattól. Egy fél századon át az ellenség kezén maradt Nógrád. A török szépen berendezkedett. A várat megerősítette, a mezőváros templomát mecsetté alakította, s nagy gondot fordított a vízhálózat kiépítésére. Tette ezt elsősorban azért, mert a helyben fakadó víz, mint még egy 1820-ban megjelent monográfia is írja: "a' kutakban lévő víz, főképen kellemetlen édessége miatt, csak nem ihatatlan". A török szokás szerint, fényűző pompával készült hideg-meleg vizes fürdő, a szökőkutakban feltörő víz ellátására a közeli domboldalból fakadó források vizét vezették be a településre és a várba. A nagy pontossággal összeillesztett cserépve-zeték még ma is működik. A "Csurgó" vizét ma is előszeretettel isszák a nógrádiak. Több alkalommal kínálkozott lehetőség a század második felében a vár visszafoglalására, de a többnyire idegenekből álló hadvezetés nem kívánt érte áldozatokat hozni. Végre Pálffy Miklós, a császári udvarban nevelkedett, nagy műveltségű, kiváló katona keresztülvitte, hogy engedélyezzék a terveit. Kjátib Cselebi török utazó leírásából tudjuk, hogy ott gyülekezett seregével, hol az Ipoly a Dunával egyesül. A környékbeli lakosság segítségét is kérve, ágyúit a befagyott Ipolyon átvontatta, majd 14 ezer gyalogost és hétezer lovast számláló serege 1594 februárjában körbezárta várat. Karakiáli Mehemed hamar belátta, hogy reménytelen a helyzet, így megadta magát. Pálffy szabad elmenetelt engedélyezett a várvédőknek, kik a megegyezés szerint kardjukat, és személyes holmijukat magukkal vihették. A budai pasa azonban nem volt ilyen elnéző saját embereivel. A nógrádi béget felakasztatta, a testét felkoncoltatta, a többi tisztet pedig börtönbe záratta. Mátyás főherceg Révay Andrásra bízta a kapitányságot. Háromszáz főnyi magyar és ugyanannyi német katona tartozott a várőrséghez. Miután Vác ebben az időben török kézen volt, Szuhay István püspök Nógrádba helyezte át székhelyét és innen kormányozta a megcsappant egyházmegyéjét. A császáriak garázdálkodását látva, az alkotmány és a protestáns tanok védelméért indított hadjárataik során Bocskai István, majd Bethlen Gábor erdélyi fejedelmek is elfoglalták a nógrádi várat, de mindkét alkalommal, a megkötött béke értelmében vissza is került a császáriak kezére. A török is többször indított támadást az erősség ellen - sikertelenül. Pedig a vár és a város népét nem csupán az ellenséges csapatok kegyetlenkedései keserítették. 1642-ben tűzvész tört ki, rá egy évre a pestis tizedelte meg a lakosságot és a várvédőket egyaránt. 1663-ban szánalmas képet mutatott az egykoron büszke erősség, melynek kapitánya, Nadányi Mihály feladni kényszerült a várat. Árulás vádjával ugyan perbe fogták, de a vizsgálat során beigazolódott, hogy az élelemhiány, a vár siralmas állapota, a késedelmes zsoldfizetés miatti elégedetlenkedés volt a fő ok. A császáriak ugyan kísérletet tettek visszaszerzésére, de eredménytelenül. A sors adta vissza ismét magyar kézbe. 1695-ben ugyanis belecsapott a lőportoronyba egy villám. Az életben maradottak, felgyújtva előzőleg a megmaradt épületeket, elmenekültek a várból. Utolsó fővezére, a bátor vitéz hírében álló Csonka bég nem tért vissza hazájába. Kereszténnyé lett, s Leopold császár, a szolgálatai fejében grófi címmel ruházta fel. A török veszély elmúltával, a Rákóczi szabadságharcban maga a fejdelem kérte Bottyán Jánost a vár kijavítására. Meg is kezdődött az építkezés, még a váci káptalan kincseinek remélt megtalálása is lelkesítette őket. A kincs nem került elő, a rendelkezésre álló pénz pedig nem volt elegendő a rendbetételéhez, s ez megpecsételte a vár sorsát. A falait - nehogy az ellenség kezére használható állapotban jusson - lebontották, s a hamarosan megjelenő ellenség - hasonló meggondolásból tovább pusztította. A XVII. század végén, a XVIII. század elején, a háborús évszázadok során elpusztult és elmenekült lakosság pótlására szlovák telepesek érkeztek a Felvidékről. A szlovák szó még ma is gyakorta hallatszik az apró faluvá csendesült egykori megyeszékhelyen. Érdemes ellátogatni a szomszédos Berkenyére is, hová német telepesek érkeztek egykoron, s hol a megjelenésében is szemet gyönyörködtető kis faluban még ma is büszkén őrzik nemzetiségi kultúrájukat az ott élők. Feltétlenül látogassunk el a kis tájházba, hol a gyökereiket bemutató kiállításon ismerkedhetnek meg, gyakorta keserves történetükkel a látogatók.